Dr. Tűű László interjúja

Többszörösére növelhető az esély a lombik programban résztvevők számára illetve a spontán terhességek esélye is jelentősen megnőhet egy speciális, diétás eljárással, amelyet az EndoCare Intézet dietetikai divíziója dolgozott ki. A lombik programhoz kötött diétás időszakban az eddigi eredmények azt igazolták vissza, hogy a speciális diétás eljárás mellett, a javuló hormonális környezetben a petesejt minősége is javult, amelynek következtében az IVF beavatkozások sikeressége jelentősen növekedett. Intézetünknek egyre több olyan páciense is van, akik esetében a lombikra készülés időszakában a spontán teherbeesés is létrejött. A speciális eljárásról beszélgettünk az EndoCare intézetvezető endokrinológusával, dr. Tűű Lászlóval.

Hatalmas és látványos a különbség azon páciensek teherbeesési eredményei között, akik készség szinten sajátítják el a nekik, vagyis személyre szólóan az Ő életritmusukhoz és alkatukhoz igazított diétát, valamint azok között, akik részt vesznek ugyan a dietetikai oktatáson, bizonyára be is tartják az alapdiétát és szedik a megfelelő gyógyszereket, de nem várják meg, amíg az életükre formálja a dietetikus specialista a napi étkezést. Vagyis nem tudatosul, hogy ez a diéta, egy ilyen fontos életszakaszban nem merülhet ki egy egyszerű szénhidrát diétában – hangsúlyozza dr. Tűű László. Ennél többről van szó. Én magam számtalanszor elmondom ennek az étkezési rendnek, ennek a módosított diétának az alapjait, de arra az endokrinológiai rendeléseken nincs lehetőség, hogy a ciklushoz igazított, napi szintre és étkezésekre lebontott fehérje, szénhidrát és ásványi anyag bevitelt folyamatosan kontrolláljuk. Ezeket a finomságokat, amelyek valójában a kulcsát jelentik ennek a diétának, kifejezetten az erre specializálódott dietetikus képes kontrollálni és igazítani. Az elméletünkhöz az eljárás kidolgozása Dusa Fanny dietetikusunk nevéhez fűződik.

Vagyis elengedhetetlen az egyéni vizsgálati eredményekhez, az egyéni életritmushoz illetve az egyéni alkathoz igazított diéta?

Így van. Nincs két egyforma eset, mégha a problémák szinte ugyan azon alapokon nyugszanak is. Hozzánk igen gyakran érkeznek úgy páciensek, hogy már túl vannak egy, esetleg több sikertelen lombik programon. Az pedig, hogy spontán teherbe essenek, már évek óta szóba sem került esetükben. Mégis, e gondos, figyelt és követett változtatásnak köszönhetően pácienseink egyik csoportjánál létrejön a terhesség a speciális diéta hatására anélkül, hogy bármilyen beavatkozás történt volna, illetve megfigyeltük, hogy ezen pácienseink másik csoportjánál még a lombikhoz szükséges (petefészek) stimuláció előtt megfogan a baba, vagyis valamelyik ciklusban bekövetkezik a spontán terhesség.

Mi történik a szervezetben ezen speciális diéta alatt? Mi változik meg, hogy a női szervezet befogadóvá válik a fogantatásra és a magzat kihordására?

Olyan speciális diétát ajánlunk, amely elősegíti a jobb minőségű petesejtek képződését. A jobb minőségű petesejtek pedig növelik a teherbeesés esélyét. Ebben a dietetikai rendszerben, amelyet kidolgoztunk, nemcsak a szénhidráttal foglalkozunk. Jóllehet az inzulinszint változtatásával befolyásolhatjuk olyan hormonok változását a szervezetben (pl. növekedési hormon) amelyek napok, órák alatt képesek reagálni és „felpörgetni” az inzulin befolyásolta petefészkeket a megfelelő állapotra. A növekedési hormonról érdemes tudnunk, hogy a 14-16 éves korunk között a legintenzívebb, ugyanakkor csökkenése befolyásolja a petefészkek működését (ösztrogén tartalom). Egy 30 éves hölgy növekedési hormon szintje a serdülő kora előtti állapotnak felel meg. Emiatt csökken a petefészkek válaszkészsége. Ugyanakkor e speciális diétában nagyon pontosan behatárolt, hogy mennyi plusz fehérje, ásványi anyag, és egyéb más alkotóelemek bevitele ideális az adott páciensnek és milyen időpontban, hogy optimális környezet teremtődjön a fogantatáshoz.

Mit jelent az, hogy többszörösére növekedhet a teherbeesési esély a speciális diéta alkalmazása esetén?

Azt jelenti, hogy legalább háromszor annyi terhesség jön létre a speciális diéta mellett, mint nélküle. Jelenleg 90 pácienssel foglalkozunk Intézetünkben, akik számára a laboreredmények egyértelműen javasolták a lombik eljárást, még nem mindegyikük tart a felkészülés időszakában. Az elmúlt hónapokban 37-ből 17 olyan páciensünk esett spontán teherbe, vagy lett sikeres a lombik program, akik a speciális diétás eljárás segítségével kezdték meg a felkészülést. Ez a szám, ahhoz képest, hogy ezek a kismamák már számos lombik és más próbálkozáson, keserű tapasztaton voltak túl, mire ide eljutottak, kifejezetten nagy szám. Jelentős sikeraránnyal alkalmaztuk tehát az általunk kidolgozott elmélethez a gyakorlatot. Természetesen mind a 37-üknek lehetősége volt arra, hogy e speciális diétás és kontrollos programot alkalmazzák, és ezt hangsúlyoznám – emeli ki dr. Tűű László – azonban mindig a pácienseké a döntés, hogy mennyire érzik át ezeknek az életmódváltással járó diétás terápiáknak a fontosságát, súlyosságát a saját esetükben.

Ez azt jelenti, hogy esetükben a lombikos eljárás, vagy egyéb próbálkozás nem volt sikeres?

Igen, azt jelenti. A lombik eljárások sikeressége Magyarországon 30-37 százalék között mozog, vagyis a beültetések több, mint 50 százalékánál nem születik meg a várt gyermek. Ezen az arányon változtatni hatalmas munka. Mi, jelenleg ezzel az egy dietetikai protokollal tudjuk növelni a sikeres terhességek arányát.

A statisztikák szerint a férfiak nemzőképessége romlik az utóbbi évtizedekben. Számukra ez, vagy hasonló diéta nem alkalmazható?

Ez a következő periódus feladata számunkra itt az IntézetbenAzon vagyunk, hogy változtassunk a jelenlegi számokon…..

EndoCare Intézet