Sikersztorik bemutatásával szeretnénk Önöknek is erőt adni, kapaszkodót nyújtani a kihívásokkal teli babavárás rögös újtán. Pácienseink szívesen meséltek saját történetükről és ebből születtek ezek a személyes történetek.
Sorozatunk első interjúalanya Júlia volt, aki egy 2,5 éves kisfiú anyukája. Örömmel mesélt saját történetéről és arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy időben vizsgáltassa ki magát minden nő, aki bármiféle panasszal küzd, mert nem lehet tudni hova vezet, ha nem időben kezelik az adott problémát.

Júlia története valójában még 19 éves korában kezdődött, amikor fény derült a PCOS szindrómára. Akkoriban még nem is igazán esett túl részletes kivizsgáláson. Akadtak arra utaló jelek, hogy a policisztás ovárium szindróma összetett, hormonális betegségével áll szemben, mindig csak minden 2. hónapban érkeztek azok a bizonyos piros betűs napok, hízás, hajhullás. Az a szomorú, hogy egy legyintéssel elintézték orvosai az akkor még tinédzser korú Júlia panaszait, hogy szedjen fogamzásgátlót és majd elmúlnak a tünetei. Ilyen hanyag hozzáállással biztos más is találkozott. Ez elég elszomorító, ugye? Miért is fizetünk akkor a szolgáltatásért, ha még részletes kivizsgálásra sem kerül sor? Főleg egy ilyen esetben, ami akár a meddőség kialakulásához is hozzájárulhat. Szóval páciensünk elkezdte a szájon át szedhető fogamzásgátlót alkalmazni, amelyet 10 éven át szedett, szép lassan a háttérbe szorult betegsége.

Majd évekkel később egy rutinvizsgálat keretein belül derült fény újra a PCO-ra, ami egyértelműen megmutatta magát, hiszen a gyöngysor jellegű képződményeket elég nehéz nem észrevenni az ultrahang vizsgálat során.

A tipikus tünetek keserítették meg Júlia mindennapjait.
A peteérés elmaradása mellett megnőtt a tesztoszteron-szint is, ami szembetűnő, s így nagyon is zavaró, kozmetikai jellegű panaszt eredményezett: például férfias típusú szőrzet megjelenését az áll alatt. Tovább fokozva a dolgot az irritációra hajlamos száraz bőr és hajhullás is jelentkezett.
Júlia ajánlás útján jutott el 2015-ben lelkiismeretes orvosainkhoz és kezdték meg közösen felvenni a harcot a PCOS betegséggel. Részletes diagnosztizálást követően az inzulinrezisztencia is megmutatta magát és nem is kell csodálkozni, hogy hormoneredményei sem voltak valami fényesek. Ezen a ponton már endokrinológus és dietetikus szakember közreműködésére és összehangolt munkájára is szüksége volt. A táplálkozás megváltoztatása némi kihívást jelentett, de a gyógyulás lehetősége lebegett Júlia szeme előtt. Oda kellet figyelni a napi öt étkezésre, a tápanyag bevitelre és némi gyógyszeres kezelés egyre közelebb juttatta őt a célhoz.
Amikor már kezdtek jól alakulni a dolgok egyszer csak bumm, egy gerincsérv keserítette meg Júlia mindennapjait és vette át a fókuszt az eddigi problémákról. A műtét és az azt követő hosszú rehabilitáció után viszont találkozott élete párjával, mint egy mesebeli történetben. Mintha minden szépen a helyére került volna. Ekkoriban Júlia már 39 éves volt és felmerült a gyerekvállalás kérdése. Félve tette fel magának a kérdést, vajon nem késő? Ezzel a kérdéssel sem vagyunk egyedül. Napjainkban nem ritka, hogy a nők már bőven 35 év felett vállalnak gyereket. Természetesen nem riadtak vissza párjával ettől a kérdéstől és a tudatos tervezés vette kezdetét. Sejthetik, hogy részletes nőgyógyászati kivizsgálatok sora következett. Ekkoriban már Dr. Szakács Zoltán páciense volt és hozzá tért vissza Júlia a kivizsgálásokat illetően. Doktor Úr hozzáállását és alapos, precíz, lelkiismeretes munkáját a mai napig felemlegeti Júlia, amikor erről a történetről mesél. Jött a várakozás időszaka és egy olyan vizsgálat következett, amit minden, hasonló cipőben járó nő esetében javasol a szakember. Ez pedig nem más, mint a petevezeték átjárhatósági (más néven Hycosy) vizsgálat. Az előjegyzett időpont megvolt, szinte már csak itt kellett volna kutakodni esetleges probléma után, amikor is sikerült spontán teherbe esnie.

Hatalmas boldogság, öröm volt ez a pár számára. Megérte az a rengeteg fáradozás, utánajárás, vizsgálat és következetes diéta, hogy végül megérkezzen a baba. Mivel sajnos dr. Szakács Zoltán nem vállal már szülést, így egy magánkórházban kerestek fel szintén ajánlás alapján szülész orvost. Többször elhangzott az a mondat – „Jaj de kár, hogy Szakács Doktor nem vállal már szülést. akkor nem mennék máshova.” Megértjük, hogy igenis lehet ragaszkodni egy orvoshoz, főleg ha elégedett vele az ember.
A terhessége zökkenőmentesen zajlott, igaz terheléses cukorvizsgálatra többször került sor, ami főként az inzulinrezisztencia miatt volt indokolt. Szerencsére értékei nem jelentettek különösebb problémát.

És eljött a várva várt nap, a szülés napja. A kis Áron természetes úton jött a világra 4 kg körüli súllyal. Egészséges, gyönyörű baba, aki ma már 2,5 éves. Anyukát a vajúdás otthon kimerítette, hiszen egészen a 2-3 perces fájásokig nem mentek be a kórházba, úgy gondolták közel van, elég az utolsó pillanatban beesni. Lehet, ezt ma már másképp csinálná. Júlia emlékei szerint egészen transzban volt az otthoni vajúdás időszakában, amikor már a fittball labdát is bevetette, hogy enyhítse fájdalmait. Órákig rugózott rajta, amire elmondása alapján alig emlékszik. Férje mindenben támogatta, a szülésnél is bent volt vele. 12 óra vajúdás után úgy ítélte meg az orvos, hogy burokrepesztés szükséges és nem volt már megállás, hipp-hopp megérkezett Áron. 4 nappal túlhordta ugyan a babát, de egészséges, gyönyörű kisfiúnak adott életet. Kevés nőtől hallani, hogy a szülést nem traumaként éli meg, hanem egy igazán felemelő élményként, mégha szenvedés is társult hozzá.

A boldog családi idillt nemrég mégis egy megrázó eset törte ketté, amikor 40 évesen, szintén spontán teherbe esés után egyszer csak elvetélt 8 hetesen. Nem tudni minek volt ez köszönhető, de Júliát nem is ez érdekli, hanem csak előre tekint.
Tünetei aztán visszatértek, de lelkiismeretesen jár szűrővizsgálatokra, amennyire tudja próbálja tartani diétáját és ha egyszer már megtörtént a csoda, bizakodva várják a következőt.