A fiatalkori szexualitás és az azzal kapcsolatos nemkívánatos következmények, mint például a terhesség vagy a különböző nemi betegségek megelőzése szinte mindenütt probléma a világon, amelynek megoldásában az egészségügy, az oktatás és a családok összehangolt együttműködésére, egyfajta párbeszédre volna szükség. Ezért rendkívül fontos tehát, hogy szülőként képben legyünk azzal, hogyan segíthetjük gyermekeinket biztonságos érzelmi, illetve szexuális kapcsolatok kialakításában, hogy minden téren egészséges és tudatos felnőttekké válhassanak, – erről beszélgetünk Dr. Babay Lilla szülész-nőgyógyásszal.
Mind sürgetőbbé válik a fiatalok mihamarabbi, részletes edukálása e témában, hiszen egyre korábban kezdik el a szexuális életet.
Vajon pszichés fejlődésük párhuzamban áll testi fejlettségükkel? Ez korántsem biztos, hogy így van, a statisztikák szerint hazánkban a fiatalok rendkívül kevéssé tájékozottak a szexualitást érintő kérdések kapcsán. Már 15 éves kor előtt el kellene kezdeni a felvilágosítást a gyerekek körében.
Dr. Babay Lilla szülész-nőgyógyászt számos fiatal páciens keresi fel, így tudja, mire kell leginkább odafigyelni az ő esetükben. „Nőgyógyászként elmondhatom, hogy a nőgyógyászati betegségek megelőzése és az egészségtudatosság a fiatal generációban kiemelkedően fontos: rendeléseimen egyre több rendkívül tudatos fiatal vesz részt, akik nagy örömömre egyre tájékozottabbak és érdeklődőbbek a fogamzásgátlás, méhnyakrák megelőzés és női működések témakörében.”
Hogy valóban célt érjenek a szexualitással kapcsolatos edukációs törekvéseink, az elméleti és gyakorlati teendőkre, pszichológiai körülményekre is fel kell készítenünk a gyerekeket. A gyakorlati teendők elsajátításához az ellenőrzött keretek között zajló, nőgyógyásszal történő egyeztetés remek megoldás az aktív nemi élet megkezdése előtt.
Pontosan mikor szükséges az első nőgyógyászati vizsgálat és mi ennek a menete?
„Anyuka és lánya is sokszor zavarban van, amikor először érkeznek hozzám vizsgálatra. Ez teljesen természetes, azonban a rendelésen lévő oldott hangulat, sok beszélgetés és közvetlen légkör sokat szokott segíteni a gátlások oldásában – mondja Dr. Babay Lilla.
„Első körben fontos tisztázni, hogy mikor kell tinédzserkorban orvoshoz fordulni:
-
A nemi élet megkezdése előtt, panaszmentes esetben vizsgálatot rutinszerűen nem javasolunk, azonban ekkor célszerű lehet átbeszélni a fogamzásgátlási lehetőségeket, s hogy mikre kell ügyelni a védekezéssel kapcsolatban. Ha viszont már túl van az első aktuson, akkor pedig a különféle szűrővizsgálatokról szükséges egyeztetni. A nemi élet megkezdése után ugyanis rendszeres, éves szűrés javasolt. Ezek nem járnak fájdalommal, viszont hozzátartoznak ahhoz, hogy a kislányok felelősségteljes, tudatos nővé váljanak, akik óvják nőiségüket, odafigyelnek a testükre” – teszi hozzá a szakértő. Panaszok esetén a nemi élet megkezdése előtt is indokolt a nőgyógyászati vizsgálat.
Ha az alábbi tüneteket tapasztalja lányánál, azonnal fordulj orvoshoz!
A Doktornő mindig javasolja az anyukáknak, hogy maradéktalanul keressenek fel orvost mindenféle szokatlan tünet esetén, akkor is, ha még nem él nemi életet a lányuk.
Mi számít szokatlan tünetnek?
- hüvelyi fájdalom, megváltozott hüvelyi folyás
- kellemetlen, szurkáló érzés a köldök alatt
- bármiféle eltérés a szeméremtesten (viszketés, fájdalom)
- kóros szőrnövekedés (hason, fenéken és a comb belső felszínén megjelenő makacs szőrszálak)
- a mellekben tapintott csomó
Ezenkívül akkor is el kell látogatni a nőgyógyászhoz, ha túl korán jött meg az első menstruáció, mondjuk lánya 10 éves kora előtt, vagy ha már elmúlt 15 éves, de még mindig nem menstruál. Vagy megjött neki, de panaszokat okoz (egy rendes menstruációt meghaladó a mennyisége, romlást okoz az életminőségben, erős fájdalommal jár vagy kifejezetten rendszertelen)” – sorolja az eseteket Dr. Babay Lilla.
Első vizsgálat menete: amennyiben az első együttlét még nem történt meg, akkor az emlővizsgálaton kívül külső szeméremtesti vizsgálatot és a has áttapintását, ezt követően hasi ultrahangot végzek. Amennyiben a szűzhártya már átjárható, hüvelyi vizsgálat, méhnyak szűrés és hüvelyi ultrahang egészíti ki a vizsgálatot” – foglalja össze Dr. Babay Lilla.
4 tipp mikor kísérje el lányát nőgyógyászhoz!
-
14 éves kor alatt kötelező, hogy bent legyen a szülő nőgyógyászati vizsgálaton. Fogamzásgátló tablettához is szülői beleegyezés szükséges. Fontos tudni, hogy a túl korán elkezdett fogamzásgátló tabletta a növekedés idő előtti lezárulásához vezethet (erről a kezelőorvosotok is fog tájékoztatni, de célszerű már otthon is felvetni ezt a fontos információt.)
-
Ha gyermeke betöltötte a 14. életévét, de még nem múlt el 16 éves, akkor is csak szülői beleegyezéssel mehet nőgyógyászhoz, viszont tablettát már felírhat neki az orvos, aki nagy valószínűség szerint erre is a szülő beleegyezését fogja kérni. A serdülő lányok gyakran figyelmetlenek, így mindenképpen kövesse nyomon, hogy gyermeke évente menjen el szakorvosi vizsgálatra a tablettaszedés miatt.
-
Ha a lánya már elmúlt 16, akkor jogilag ugyan korlátozottan hozhat önálló döntéseket, de jó ötlet lehet átbeszélni, hogy mit szeretne: legyen bent vele vagy sem. A szülő részéről is megnyugtató, ha hallja-látja mi történik gyermekével az első vizsgálatok alkalmával.
-
Amint betöltötte 18. életévét a gyermeke, onnantól kezdve jogilag már nem kötelező a beleegyezését kérnie sem a vizsgálathoz, sem a fogamzásgátló, de még a sürgősségi tabletta felírásához sem. Viszont, ha egy olyan egészséges anya-lánya kapcsolat kialakítására törekszik, ahol egymás szövetségesei, akkor lánya bizalommal fog fordulni tanácsért a jövőben is. Ezért is fontos, hogy már egészen kislány korától kezdve bátran beszélgessen vele ezekről a témákról!
Reméljük hasznos információkat talált cikkünkben és ha eddig még nem beszélgettek otthon az első nőgyógyászati vizsgálatról, talán most itt az idő.
A Doktornő szakmája iránt végtelenül elkötelezett. Kedves, nyitott és odaadó személyiségével hamar megtalálja a fiatalokkal a közös nevezőt.
Forduljanak hozzá bizalommal! Nála lánya a legjobb kezekben lesz.
Rendelési ideje:
kedd 8:00-13:00
Online bejelentkezéshez kattintson ide!
Rendelés helye:
Endocare Intézet
1037 Budapest, Bokor u. 17-21. fszt.
Diéta vagy sport?
Életmódváltás – a diéta, vagy a sport a fontosabb? Vannak időszakok mikor valahogy új lendületet kap az ember egészséges életmódra (avagy…
Tippek nyaraláshoz
Nyaralni viszem az IR-em (is) – Tippek, trükkök káosz ellen Ha végre itt a nyár, és meleg az idő… IR, meg PCOS ide vagy oda, ugyanúgy utazni,…
Dr. Szakács Zoltán nőgyógyász-meddőségi specialista mesél az UH vizsgálatokról
Dr. Szakács Zoltán nőgyógyász-meddőségi specialista orvosunkat kérdeztük a meddőségi kivizsgálások illetve a sikertelen terhességek kivizsgálása…
5 túlélőtipp kánikulához (nem csak) inzulinrezisztenseknek
Itt a nyár, a hőmérséklet lassan, de biztosan 30 fok köré/fölé kúszik, az IR pedig ilyenkor is IR marad. Következzen néhány tipp, hogy mire érdemes…
Progeszteronpótlás
A babatervezés környéki progeszteronszintről, személyre szabott progeszteronpótlásról beszélgettünk Dr Babay Lilla PhD szülész-nőgyógyász…
Sikersztori
Sikersztorik bemutatásával szeretnénk Önöknek is erőt adni, kapaszkodót nyújtani a kihívásokkal teli babavárás rögös újtán. Pácienseink szívesen…
Avagy létezik-e PCOS inzulinrezisztencia nélkül?
Sorozatunk következő állomásaként Bara az IR és a PCOS szindróma összefüggéseit kutatta. Bara az egyik legrégebbi páciensünk, mára 3 gyermek…
Az inzulinrezisztencia kivizsgálása
Sorozatunk következő állomásaként Bara a PCO szindróma megjelenéséről, felismeréséről mesélt. Bara az egyik legrégebbi páciensünk, mára 3 gyermek…
Hallott már az InBody testösszetétel mérésről?
Most bemutatjuk miről szól ez a vizsgálat és miért érdemes elvégezni Az InBody készülék képes megmérni testünk izom-, zsír-, víztartalmát. A mérés…